Gyermek
A gyermekek három tulajdonsággal jönnek a világra:
- szeretet
- elfogadás
- megbocsájtás
EGY SZÓVAL BOLDOGOK!
BÖLCSŐKBEN RINGNAK, HISZ BÖLCSEK ŐK!
Amikor leendő szülőkként úgy döntünk, hogy gyermeket, gyermekeket szeretnénk, valójában a lelkünk azt üzeni ideje visszatérned a szeretet, elfogadás és megbocsájtás útjára. Majd megszületik a gyermek, kinek még fizikai teste fejletlen, így gondoskodnunk kell róla.
Ne felejtsük el, a fizikai test a lélek ruhája, avagy a test isten temploma. Mit jelent ez? A fizikai test lekorlátozza a lelki teljességet.
A gyermek fizikai érzékszerveinek "fejlődésével", leszűkül a világ teljességéből való érzékelése. Ezzel párhuzamosan elkezd fejlődni a tudat.
A tudat a fizikai érzékszervek (látás, hallás, ízlelés, szaglás, tapintás, egyensúly) által tapasztaltakból és a környezetünkben élő velünk kommunikáló emberek információiból kezd felépülni. Elkezdjük elhinni, amit látunk, hallunk, szaglunk, tapintunk, ízlelünk, érzékelünk a térben s elkezdjük elhinni, amire a környezetünk tanít. Ebben sokszor az a hiba, hogy azok kik minket tanítanak, az ő tudatuk is így kezdett felnőni. És kérdés, mit tettek magukévá, mit kezdtek el követni.
A gyermekek azért születnek, hogy visszavezessenek bennünket felnőtteket a szeretet, elfogadás, megbocsájtás útjára. Ehelyett sajnos sokszor a felnőtt társadalom jól átneveli a gyermekeket, leterelve a szeretet, elfogadás, megbocsájtás útjáról.
A gyermekek mindig azzal állítják szembe a felnőtteket, amiben nekünk változnunk kell!
Ezt gyakran a felnőttek úgy kezelik, hogy a gyermek, szemtelen, figyelmetlen, és rossz.
Nem gondolnak arra, mi húzódhat meg a gyermek szavai, cselekedetei mögött! Miért is gondolnának rá, hiszen ők is úgy nevelkedtek, hogy őket is szemtelennek, figyelmetlennek, rossznak tartották sokszor a szüleik. És a példaértékű tanítás másolódik, öröklődik tovább!
A gyermekek figyelmetlensége 10 éves korig 70-80%-ban nem azért történik, mert a gyermek nemtörődöm és nincs akkora felelősség érzete, mint a nagy és komoly felnőtteknek. Pusztán abból adódik, hogy a gyermekek ébrenléti állapotában 10 éves korig gyakran jellemző az agynak a DELTA és THETA hullámok aktivitása. Ez azt jelenti, hogy a gyermek lát, hall, érzékel, de pillanatnyilag nem képes válaszreakcióra az agy, így a gyermek sem. Mégis, ezen tudatlanságunk miatt, gyakran kapnak a gyermekek megjegyzéseket, szidalmakat, büntetéseket a felnőttektől.
10 éves kor után az ébrenléti állapotban ezen agyhullámok aktivitása minimálisra csökken. Így az ingerekre adott válaszok gyakorisága fokozódik.
Tehát a gyermek azért nem figyel, azaz jobban mondva azért nem reagál sokszor az ingerekre, mert nem tud!!!
A gyermekek minden körülmények között szeretik szeretteiket és megbocsátanak nekik mindent, még akkor is, ha sokszor, sajnos túl erős dolgokat követnek el velük szemben. Mind addig megbocsátanak, amíg ki nem alakul bennük a felnőtt viselkedés minta, amit a felnőttek a neveléssel átadnak nekik.
Ne szeress, ne fogadj el és ne bocsáss meg.
Amikor a gyermek az elvártaktól elérően viselkedik, amikor azt gondoljuk, figyelmetlen, szemtelen, lusta, hanyag, erőszakos, visszahúzódó, stb..., akkor valamire fel akarja hívnia környezete figyelmét. Ne dogmák szerint neveljük gyermekeinket, ismerjük meg őket, és higgyük el, ők valóban szertik a szeretteiket. Viselkedésük nem arra irányul, hogy szeretetüket vagy nem szeretésüket kifejezzék, hanem arra irányul, hogy utat mutassanak nekünk, hol viselkedünk gyermekként és hol viselkedünk már felnőttként. Gyermekként viselkedni azt jelenti, szeretni, elfogadni, megbocsátani. Felnőttként viselkedni azt jelenti ezen hármasság felé nőni és jogot formálni másokkal szemben, a haragra, az ítélkezésre, a megvetésre, azaz nem szeretni, nem elfogadni, nem megbocsátani.
Tudnunk kell, a test a lélek nyelve, így minden fizikai probléma mögött, a tudat és a lélek harca áll. Azaz, a lélek mondja a jó utat, de a tudat felül írja ezt. Amikor nem hallgatunk a szívünkre, a belső hangra, akkor jönnek a testi problémák. Legyen az sérülés, balest, betegség, s végül a halál.
A gyermekek, 7-10 éves korukig minket felnőtteket tanítanak, sérüléseikkel, baleseteikkel, betegségeikkel, halálukkal.
Azért egyre több a gyermekbetegség és halál, mert mi felnőttek csak a betegséget a problémát látjuk, azt nem, hogy mire irányul. Így mi felnőttek nem változtatunk, csak a gyermek betegségeit akarjuk legyőzni.
Ez szélmalomharc!
Ha sikerül is legyőzni egy-egy problémát, akkor az a gyermek átnevelésével párhuzamosan valósul meg, így további problémái már önmagára vonatkozó útmutatások. Így lesz a gyermekből felnőtt.
A gyermekeket nem nevelnünk kell, hanem megőriznünk! Jónak születnek s csak a saját félelmeink, a szívünkben lakozó fájdalmak miatt gondoljuk úgy, hogy meg kell őket tanítanunk az életre, szabályokra, elvekre, normákra. Közben megfeledkezünk róluk.
Így a gyermekek egyre több dologgal állítják szembe a felnőtteket, melyet a felnőttek hatalmi helyzetként kezelnek, és megtörik a gyermekeket.
Vélt, valós sérelmeiket a gyermekeken vezetik le. Majd gyötörni kezdi a felnőttet a bűntudat, aztán megideologizálja magának, hogy mind az amit és ahogyan tesz, a gyermeket szolgálja, azt ő érte teszi.
Gondoljunk csak bele, egy szülő, aki úgy nőtt fel, hogy azt hallotta állandóan, ezt nem lehet, azt nem lehet, ezt nem szabad, azt nem szabad. Aki így nő fel és felnövekedve nem merte, vagy nem tudta ezen félelmekből, gyávaságból fakadó korlátokat átszakítani, ő is azt fogja tanítani gyermekének, amit ő hallott.
Egy ilyen szülő, az energikus, kreatív, lelkes, beszédes gyermekében a szemtelenséget, az oda nem figyelést és a szétszórtságot fogja látni. Pedig az a gyermek, csak kreatív, merész, energikus.
Vajon, ha belenézünk a tükörbe és látjuk, hogy kócos a hajunk, akkor összetörjük a tükröt???
Vagy megfésülködünk???
Vajon, ha belenézünk a tükörbe és látjuk nem megfelelően áll rajtunk öltözetünk, összetörjük a tükröt???
Vagy megigazítjuk az öltözetünket???
Ha nem törjük össze a tükröt, mely megmutatja nekünk "hiányosságainkat", akkor miért törekszik a felnőtt társadalom arra, hogy megrendszabályozza a gyermekeket, akik úgy szintén megmutatják nekünk felnőtteknek a hiányosságainkat?!
Aki felnőttként nem képes szembenézni önmagával, az másokkal fog harcolni. Hiszen önmagunkat a legnehezebb legyőzni. Másokkal, sokkal könnyebb harcolni, mint a saját félelmeinkkel, gyengeségeinkkel. Ennek a tudati állapotnak esnek sokszor "áldozatul" a gyermekek!
Felnövekedve sok szabályt, elvet, normákat veszünk magunkra!
Miért???
Mert pusztán elhittük másoknak, hogy ezek nélkül nem lehet élni, boldogulni!
De valójában ezek a szabályok egyáltalán nem tanítanak meg élni, csak TÚLÉLNI!
És ez óriási különbség!
Aki túlélni akar, az lemond, aki lemond egyre feszültebb lesz, aki feszült lesz az félni kezd, és aki félni kezd, az biztonságban akarja magát érezni!
BÁRMILYEN ÁRON! AKÁR MÁSOK ROVÁSÁRA IS!
Mivel sok felnőtt valóban gyengének érzi magát, ezért szeretne erős lenni.
És itt jönnek a képbe a gyerekek!
Sajnos rajtuk lehet erőt fitogtatni.
El lehet játszani, hogy a felnőtt az úr.
De csak azért mert, máshol nem tud erős lenni, másokkal szemben nem tud, és nem mer határozott lenni a felnőtt!
A gyermekek tükrök lelkünk és tudatunk tükrei!
Megmutatják, hogy ugyan az a jóság, szeretet lakozik bennünk, mint bennük. De megmutatják azt is, mennyire letértünk erről az útról a tudatunk miatt és az általa tanult, elhitt dolgaink miatt, melyek félelemmé és negatív érzésekké nőttek szívünkben!
A gyermekek azt mondják: a világ egy nagy játszótér!
Igazuk van! Mi felnőttek bonyolítjuk túl, és hogy saját értékeinket növeljük, nagy komollyá és felelősségteljessé alakítjuk ezt a csodálatos játszóteret!
Legyünk ismét gyermekek és játszunk, szeressünk, fogadjunk el, bocsássunk meg, és ne küzdjünk múló, hamis értékekért, mely az egymással való versengésen alapul!